-E ponton két alak lép a királyhoz, üdvözelni őt... Polonius, a főkamrás, s vele fia, Laertes - Polonius szerepében: Ohilionel el de Seyruun, Laertes szerepében pedig Xellos Metallium.

-Ööö... fenség? - próbállkozott Xellos. - <<Pszt, hé, Zangulus! Vége a mézes heteknek!>>

Ekkor Zangulus észbe kapott és leszállt Martináról:

-Laertes, mondd, mi jóban jársz? Kérésed volna... Mondd, mi az Laertes? Mit kérnél Laertes, hogy ne csak kérve lenne hanem megadva is?

-Fölséges királyom kegyét, s szabadságot, hogy Franciaországba vissza térhessek. Ki onnan koronázásra vágytam volt haza, hűség jeléül... Most végezve tisztem, Frankhonba szállnak vágyaim, s hajolva fogadnánk a kegyes bocsánatot.

-S atyád ereszt? Mit szól, Polonius?

-Igen, királyom; Zaklatásaival a lassú engedélyt kicsikará, s én szándékát nehéz jóváhagyással pecsételem; már most bocsássa, kérem.

-Éld hát, Laertes, szép világodat; Sajátod e kor s kéj: élvezd örömmel. De hát te, hamlet, jó öcsém és fiam...

-A sokadalom szeme mind egy irányba, a sűrűjében álló keserű alakra vetül. Ő a fiatal Hamlet herceg, ki mind közül egyedül még feketében gyászolja néhai király emlékét. Hogy jelen királya a nevét szólítja, a fiatalember tartása megfeszül... - Hamlet szerepében - Zelgadis Greywords

-Több mint rokonság, s nem éppen rokonszenv.

-Még rajtad egyre felhők csüngenek?

-Dehogy; Nagyon is bánt a nap, uram.

-Jó Hamlet - kezdé Gertrud királyné, Hamlet herceg édes anyja - ezt az éjszínt dobd le már, s a dán királyra vess nyájasb szemet. Nehéz pillád ne süsd alá örökké, keresve mintegy a por közt atyádat. Tudod, közös, hogy meghal, aki él, s természet útján szebb valóra kél.

-Szép tőled, és ajánlja szíved, hamlet, lerónni mind e gyász-adót atyádnak. - szólt Claudius. - De így megáltalkodni a bánatban, ez vétkes nyakaskodás, vágd földhöz tehát... mert a világgal ereztetni kell, hogy trónosunkhoz legközelebb te állsz; s mi nem kevésbé gyöngéden fogunk szeretni, mint legjobb nemző atya édes fiát. Mi célod illetni, hogy Wittenbergbe visszamenj tanulni, ez óhajtásunk ellen van nagyon.

-Ne hagyd hiába kérni jó anyádat; mardj, ne menj Wittenbergába, Hamlet. - szólt Gertrud

-Úgy engedelmes leszek, asszonyom.

-Ez már fiúi szép válasz - mondta Claudius - maradj s légy a mi másunk. Jerünk, asszonyom...

-Így hát Claudius és szerető királynéja távozának, nyomukban szintúgy az udvari sereglet. Vonulásuk mindenhol rivalgó kürtök tudatják. A bálterem ujra a régi, csendes maga, lelketlen érnyai közt már csak egy maradt, az ifjú Halmet herceg...

-Üdv, jó királyfi!

-Horatio!

-Hamlet Herceg hátra fordul, látni a váratlan látogatót-- jóbarátját és iskolai szobatársát, Horatiot. Üdvözlésre egymáshoz sietnek.

-Örvendve látlak, jó estét. No, de igazán, mi hoz Wittenbergből haza?

-Atyád végtisztességét látni jöttem.

-Kérlek, tanuló pajtásom, ne csúfolj; inkább anyám nászára, gondolom.

-Igazán uram, az is meglett hamar.

-Gazdálkodás Horatio, Gazdálkodás! Torról maradt hidegsültből kiállt a nászi asztal. Ó, Horatio, inkább halálos ellenségemet a mennybe láttam volna, mint megérjem azt a napot. Ni, mintha látnám Atyámat.

-Hol, uram?

-Lelkem szemében.

-Én láttam egyszer: oly derék király volt.

-Ő volt az ember, vedd akármi részben, mását a földön nem látok soha.

-Úgy tartom, múlt éjjel láttam is.

-Láttad? Kit?

-A királyt, uram, atyádat.

-Atyámat, a királyt!

-Horatio belekezd elmesélni a titokzatos látogatást, melyet egy éjjel előbb láttak az őrökkel. Alapos beszédébe bele borzong a herceg gerince, ahogy hamar felismeri, hogy e fájdalmas jelenés kétségtelenül az ő nemrég elhúnyt, hőn szeretett atyja. A fájdalmas hírekre mit gondolhatna, minthogy maga szemével néz utána.

-Ma éjjel én is őrt állok: talán eljő megint.

-El, én kezeskedem.

-ha hős atyám alakját veszi föl, megszólítom, ha mindjárt a pokol tátong reám s parancsol hallgatást. Atyám árnyéka fegyverben! Gonosz, rút cselt gyanítok. Bár éj volna már! Csitt, lélek, addig. Rút csíny nem marad, borítsa bár egész föld, föld alatt.

-Hamlet és baráti ezzel elsietnek, hogy kész tervük legyen a szellemel találkozni.

Eközben Naga a csilláron:

-Majdnem megvan... Még egy kicsit... Na... Mi lesz már... EZ AZ! Szabad vagyok! SZABAD! És még éppen időben a harmadik jelenetre... ...ahol is a hugo-- izé -- Amelia wil Tesla Seyruun első szerepében mutatkozik be mint Ophelia. Majd nemsokára a jelenet végeztével a színfalak mögé megyek intejút készíteni a hercegnővel és a társulaaaAAAAAAAAAAA! - kiáltotta Naga, miközben majdnem lezuhant a csillár-ról, de meg tudott kapaszkodni. - Fenébe! Hogy jutottam idáig? De tudom utálni, mikor oda a méltóságom! Idelye varázsolni egy... Hé! Ez meg mi? Valaki a csillár belsejébe ragasztott valamit. Ide süssenek! Egy palack Jack Daniels! Úgy tűnik a színházban valaki komoly alkohol problémákkal küzd. Nahát, SZEGÉNY! Amint vége az előadásnak, méltó helyére kell vinnem a palackot. - ekkor megjeletek Naga kis angyalkái, a jó és a rosz oldala:

-Mire vársz Naga? - kérdezte a rossz oldala - Húzd csak meg...

-Ne tedd, Naga! - mondta a jó oldala - Tudod mi történik, ha egy kicsit is hörpintesz abból a szentségtelen italból...

-Na, egy kis korty nem árthat. Azok után amin ma keresztül mentél ez a legkevesebb.

-Nem szabad. Józannak kell maradnod, hogy véghez vihesd szent küldetésed, mint a Kultúrális Minisztérium feje.

-Ahj, add már fel! MINDKETTEN tudjuk hogy végül neked ad igazat!

-Szerinted csak ennyi hatással vagyok erre a nőre?! Hát nem fogok segédkezet nyújtani a győzelmedhez! Ezúttal mindent bevetek! Ez lesz jó és rossz végső, mindent eldöntő csatája, amit nem szándékozom elveszíteni!

2 és fél másodperc múlva.

-Győzelem! - kiáltotta a rossz oldal.

-Háj skacok... Naga a fe-hukk-hér kígyó épp baromi jól mulattya magát ezena előadáshon, ahogy ez a röhejes hacukákba öltözött csávesz itten depizik a faterjáér... Úgy-hukk-néz ki hogy jaz harmadik jelenet ippeg kezdődik...